Hírek
Az Országos Tűzoltó Nap alkalmából Budapesten a IV. kerületi Tűzoltóparancsnokság előtt található Tűzoltó Hősi Emlékművet 2021. május 3-án a Magyar Tűzoltó Szövetség nevében megkoszorúzta Dobson Tibor tű. dandártábornok, elnök és Béres Ferenc tű. alezredes, a Hagyományőrző Bizottság vezetője.
A civil szervezetek 2020. évi beszámolójának benyújtási határideje május 31. Ennek elfogadásához összegyűjtöttünk néhány szempontot, amelyet érdemes figyelembe venni.
Elgázolt egy embert a villamos tegnap délután Budapesten, a negyedik kerületben.
Összeütközött két személyautó, majd az egyik egy harmadik, parkoló gépkocsinak is nekicsapódott múlt hétfőn délután Budapest második kerületében, a Hidegkúti úton.
A Philip Morris Magyarország FFP2-es maszkokkal és fertőtlenítő szerekkel támogatja a fővárosi önkéntes tűzoltók munkavégzését.
Nagy figyelem irányult a szerda esti tűzesetre, amelyben a szentendrei Spar-áruház teljesen leégett. A legnagyobb, V/Kiemelt fokozatot kapott káresetnél – amely több százmillió forintos kárral járt – 16 hivatásos egység 46 tűzoltója mellett 8 járművel 25 önkéntes tűzoltó avatkozott be.
Fontos tájékoztató a gépjárműadóval kapcsolatos mentességi kérelemről, ami érintheti az idei pályázatokat is. Miért és hogyan kell kérni a mentességet – leírás és képekkel illusztrált útmutató, illetve Dobson Tibor tű. ddtbk. felhívása.