Hírek
A MOL-LUB Kft. segítségével kedvezményes árú fertőtlenítőszer érkezett összesen közel 14 ezer liter mennyiségben 109 település önkéntes tűzoltóihoz.
A Budapesti Tűzoltó Szövetség 96 liter fertőtlenítőszert adományozott a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltó Szövetségnek 2020. május 21-én.
Változatlanul érvényben van a rendelkezés, amely alapján tilos gyűléseken, üléseken személyesen részt venni. A Civil Információs Centrum most az ülés tartása nélküli határozathozatal lebonyolításához nyújt segítséget.
Újabb, hazai gyártású fertőtlenítőszer-szállítmány érkezett Zalába. A MOL jelentős kedvezménnyel biztosítja a Magyar Tűzoltó Szövetség és megyei szervezetei révén a flakonokat a településeknek, az önkormányzatoknak, illetve intézményeiknek, cégeiknek.
A járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések hetedik heti összefoglalója következik.
A Magyar Falu Program keretén belül hamarosan indul a Falusi Civil Alap – az első pályázatokra 2020 májusában lehet számítani. Pályázhatnak legfeljebb ötezer fős településen működő, ott székhellyel rendelkező civil szervezetek.
Európai uniós forrásból korszerűsített és felújított gépjárműfecskendőt vehetett át május hetedikén öt önkéntes tűzoltó egyesület a BM Heros Zrt. telephelyén – egy közülük szövetségünk működési területéről.
Az idei esztendőben száztizenöt önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz központi forrásból. Az erre vonatkozó döntést május 8-án hagyta jóvá a BM OKF főigazgatója